Mercedes-Benz kecskeméti gyára és városnézés Kecskeméten

Mercedes-Benz kecskeméti gyára és városnézés Kecskeméten

Utazás: komfortos autóbusszal
Útvonal: Székesfehérvár – Kecskemét – Székesfehérvár
Időpont: 2018. június 1. (péntek)
Részvételi díj: 7.500 Ft

"Hírös város az Aafődön Kecskemét, ott születtem, annak öszöm kenyerét" - Petőfi hasonló című versének első két sora ez, a verset alighanem akkor írta, mikor itt vándorszínészkedett.
Amellett, hogy az ország egyik legszebb belvárosa a kecskeméti, a város majdnem az ország közepe is, hiszen a hazánk mértani közepének számító Pusztavacshoz legközelebb eső nagyváros. A jó elhelyezkedésből (és az autópálya közelségéből) fakadó előny, hogy szívesen vernek itt tanyát olyan nagy cégek, mint amilyen a Mercedes is.

Program:
14.30 óra: indulás Székesfehérvár, Skála parkolóból. Folyamatos utazás Kecskemétre, a Mercedes-Benz gyárához. Élje át testközelből, hogyan gyártják a vevők igényeire testreszabott, legmodernebb technológiával készülő autókat, és nyerjen bepillantást a gyárlátogatás során az autógyártás folyamataiba! A gyártó csarnokok megtekintése során személyesen megtapasztalhatja, hogyan születik a Mercedes-Benz CLA- és a B-osztály, valamint a 2015-ös évben piacra került harmadik modell, a CLA Shooting Brake. A gyárlátogatáson csak 12 éven felüliek vehetnek részt! (Belépő: ingyenes)

A program a lélegzetelállítóan szép szecessziós belváros megtekintésével folytatódik. Könnyed sétával elérhető a szecessziós Városháza, a Katona József színház és a hosszúkás belvárosi sétány másik végén a Zsinagóga és a Cifrapalota. A belvárosban három templom is van egymáshoz közel. A leghíresebb a Nagytemplom, amit Öreg templomnak is neveznek,  az Alföldön ugyanis az "öreg" "nagyot" is jelent.  A maga 75 méteres tornyával az Alföld legmagasabb építménye. A Városházával szemben áll a Szent Miklós templom, avagy a Barátok temploma, a város legrégebbi épülete (1290 körül épült).

Haza indulás az esti órákban Székesfehérvárra, érkezés a Skála parkolóba a késő esti órákban.

A programon csak 12 éven felüliek vehetnek részt!

Jelentkezni lehet: Grosz Imréné 30/267-7448 és Grosz Pálma 30/901-5703
Iroda: József A. u. 2/e (ügyeletes gyógyszertár mögött, az épület másik végén)
Nyitva tartás: hétfő - péntek: 9 -17 óra Telefon/fax: 22/315-662
Weblap: www.groszutazas.hu     e-mail: groszutazas@gmail.com    Eng.sz.: U-001192
 

A(z) groszutazas.hu weboldalon a közvetlen linken található Adatkezelési Tájékoztatót és a lenti tájékoztatást elolvastam, megismertem és az abban foglaltakat elfogadom. Személyes adataim a valóságnak megfelelnek, és kijelentem, hogy 16. életévemet betöltött személy vagyok.

Hozzájárulok, hogy a groszutazas.hu személyes adataimat direkt marketing szolgáltatás nyújtása céljából az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott módon, időtartamban és mértékben kezelje és a checkbox bejelölésével önként és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott e-mail címre a groszutazas.hu utazás témakörben direkt marketing szolgáltatást nyújtson.

Jelentkezni lehet személyesen is irodánkban
Telefon: 06 22-315-662 (Székesfehérvár), 06 30-632-1533 (Győr)
Mobil telefon (egész nap): 06-30-901-5703
E-mail: groszutazas@gmail.com gyor.groszutazas@gmail.com
Weblap: www.groszutazas.hu
Iroda címe: Székesfehérvár, Fő utca 4.
Győri iroda címe: Győr, Magyar utca 8.
Nyitva tartás: Hétfő-péntek: 9.00 - 17.00
Minden kedves utasunknak kellemes kirándulást kívánunk!