Carousel
Rólunk
Tudjon meg többet rólunk!Virágkarnevál Debrecenben
Több mint félszázadik alkalommal kerül megrendezésre augusztus 20-án a Virágkarnevál Debrecenben, az államalapító Szt. István király és az új kenyér ünnepének a tiszteletére. A nemzetközi hírű rendezvényen látványos virágkompozíciókat lehet megtekinteni. A karnevállal egy időben számos helyi programra kerül sor, így mindenki kedvére válogathat!
Program:
1. nap:
reggel 8 órakor indulunk Székesfehérvár, Skála parkolóból. Folyamatos utazás, rövid technikai szünetekkel Hortobágy településig. A Kilenclyukú hídnál egy fotózásra megállunk. Ezután Debrecen következik, ahol elfoglaljuk a szállásunkat a Nagyerdőben. Rövid pihenés után közös városnézés következik idegenvezetőnk segítségével: Nagytemplom, Déry Múzeum, Református Kollégium, stb. Este fakultatív vacsora.
2. nap:
reggeli után Hajdúszoboszlóra utazunk. A város élete 1925-ben változott meg, amikor is egy kutató fúrás során olaj vagy gáz helyett termálvíz tört fel 1091 m mélységből. Kénes és jódos vize kiválóan alkalmas különféle ízületi bántalmakban szenvedők gyógyítására. Ma az itt található fürdőpark Európa legnagyobb üdülőhelye, amely strandból, uszodából, gyógyfürdőből, aquaparkból és élményparkból áll. Az elmúlt években a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően hazánk legnagyobb fürdőkomplexumává vált, ahol mindenki megtalálja a neki megfelelő kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget, amit egy vizes közeg nyújthat. A késő délutáni órákban érkezünk Debrecenbe, a szálláshelyre. Ezután szabad program. Este Fakultatív vacsora.
3. nap:
reggeli után lehet választani a debreceni bőséges programkínálatból, élvezni a Nagyerdő szépségét vagy részt venni egy fakultatív kiránduláson a Nyírség-Szatmár régióba. Először Nyírbátorba utazunk, Majd Tákoson és utána Csarodán felkeressük a helyi csodaszép református templomokat. Innen Túristvándiban utazunk, a ma is működő, fából készült vizimalom megtekintésére. Délután érkezünk vissza Debrecenbe, ahol a már fokozódik a karneváli hangulat. Este fakultatív vacsora. Fakultatív program ára: 15.000 Ft - helyszínen fizetendő (minimum 15 fő esetén)
4. nap:
reggeli után élvezzük a virágkompozíciókat. A feldíszített kocsik teljes kavalkádja vonul el előttünk. Egyúttal magyar és külföldi művészeti együttesek, mazsorett csoportok, zenekarok szórakoztatják a nézőket. Délután lehetőség nyílik a kocsik együttes megcsodálására, fényképezésére. Kirakodó és kézműves vásár színesíti a Nagyerdő útjait. Több színpadon kellemes szórakoztató műsorok hallgathatók.
Este indulunk vissza Székesfehérvárra. Várható érkezés 22 óra körül a Skála parkolóba.
Jelentkezni lehet személyesen is irodánkban
Telefon: 06 22-315-662 (Székesfehérvár), 06 30-632-1533 (Győr)
Mobil telefon (egész nap): 06-30-901-5703
E-mail:
groszutazas@gmail.com
gyor.groszutazas@gmail.com
Weblap:
www.groszutazas.hu
Iroda címe:
Székesfehérvár, Fő utca 4.
Győri iroda címe:
Győr, Magyar utca 8.
Nyitva tartás:
Hétfő-péntek: 9.00 - 17.00
Minden kedves utasunknak kellemes kirándulást kívánunk!