Carousel
Rólunk
Tudjon meg többet rólunk!Lillafüred titkai II.
Utazás: komfortos autóbusszal
Időpont: 2024. augusztus 1. (csütörtök)
Részvételi díj: Ft + belépők
Útvonal: Székesfehérvár - Budapest – Lillafüred – Székesfehérvár
Program:
Reggel 6 órakor indulunk Székesfehérvár, Skála parkolóból. Utazás technikai szünet beiktatásával az ország egyik leghangulatosabb településére, Lillafüredre. Az érkezésünkkor elénk táruló Hámori-tó képe megunhatatlan látvány!
Kellemes sétát teszünk a Garadna- és a Szinva patak völgyének találkozásánál álló neoreneszánsz Palotaszálló mellett, majd megnézzük az ország legnagyobb, közel 20 méter magas vízesését, mely a szálló építésekor mesterséges úton jött létre a Szinva patak vizének elterelése révén. Ezt követően meglátogatjuk a szállóhoz tartozó függőkertet, ahol József Attila „Óda” című költeménye született. Majd az ország egyik legszebb cseppkőbarlangjába, az István barlangba ereszkedünk le. A kiépített útvonal mentén 350 méteres szakaszon megcsodálhatjuk a fantázianevekkel ellátott cseppkőalakzatokat (Meleg ruha ajánlott!).
Majd ellátogatunk a szépen helyreállított és máig működőképes őskohókhoz Ómassán (egykori Felsőhámor). A kiemelt ipartörténeti műemlékeket, melyek Európában is ritkaságnak számítanak, eredeti formájukban láthatjuk.
Tovább utazunk a híres pisztrángtelepre a Garadna-völgybe, ahol látni fogjuk a pisztráng keltetőket. Az őshonos, sebes pisztrángot már csak itt tenyésztik nagyobb tételben Magyarországon, így nem szabad kihagyni a telep sütödéjében készülő, helyben tenyésztett és egészen frissen sütött pisztrángot!
Napunk zárásaként a lillafüredi libegőhöz tartunk, melynek 16 perces menetideje alatt 263 méter szintkülönbséget emelkedve feljutunk a Jávorhegyre. A kötélpályás felvonó amellett hogy környezetbarát és csendes, igazi turisztikai kuriózum is, hiszen útvonalán feltárul előttünk a Bükki Nemzeti Park számos, Natura 2000 védelem alatt álló természeti szépsége is.
A késő délutáni órákban indulunk Székesfehérvárra. Várhatóan 22 órára érkezünk a Skála parkolóba.
Belépők:
István barlang: 1.500 Ft
1.000 Ft (6-26 év és nyugdíjas)
Libegő: 1.900 Ft
1.700 Ft (diák, nyugdíjas)
Jelentkezni lehet személyesen is irodánkban
Telefon: 06 22-315-662 (Székesfehérvár), 06 30-632-1533 (Győr)
Mobil telefon (egész nap): 06-30-901-5703
E-mail:
groszutazas@gmail.com
gyor.groszutazas@gmail.com
Weblap:
www.groszutazas.hu
Iroda címe:
Székesfehérvár, Fő utca 4.
Győri iroda címe:
Győr, Magyar utca 8.
Nyitva tartás:
Hétfő-péntek: 9.00 - 17.00
Minden kedves utasunknak kellemes kirándulást kívánunk!