Kastélyok Bajnán és Tatán

Utazás: komfortos autóbusszal
Időpont:  (szombat)
Útvonal: Székesfehérvár – Tata - Bajna - Székesfehérvár
Részvételi díj: Ft + belépők

Program:

Indulás reggel 8:00 órakor Székesfehérvárról, a Skála parkolóból. Folyamatos utazás Tatára, ahol először egy rövid sétát teszünk az Öreg-tó körül.

A sétát az Esterházy kastélynál fejezzük be. Idegenvezetőnk megváltja a belépőjegyeket, majd helyi vezető segítségével ismerkedünk a kastéllyal, illetve annak volt lakóival. A csodálatosan felújított épület falai között nem egyszer országos események zajlottak, és olyan uralkodók látogattak ide, mint I. Ferenc császár és király, I. Ferenc József császár és király, II. Vilmos német császár és IV. Károly császár és király. Hadak masíroztak el falai előtt, míg a hadvezérek (pl. a szabadságharc idején Görgei Artúr) falai közt tartottak haditanácsot. Fénykora a Kiegyezést követő időkben veszi kezdetét, amikor a Monarchia egyik kedvelt társasági helyszínévé válik. A 2018–2020-ban felújított, műemlékileg teljes körűen helyreállított Esterházy-kastély összes terme várja a látogatókat. Berendezett szobái és kiállítóterei egységes élményt kínálnak, a kastély, a birtokos család és a kor történetére vonatkozóan, hívják egy pazar kulisszák közti időutazásra az érdeklődőket.

Ismét gyalogos séta következik. Most a belvárossal ismerkedünk: Tatai Vár, angolpark, Harangláb, Zenepavilon, Malomkert, Esterházy Kiskastély. Itt autóbuszra szállunk, és a Kálvária dombra megyünk, ahol a Geológus-kert és a Fellner kilátó található.

ATata határában található láprétek és láperdőre kialakított Fényes Tanösvény 43 állomással várja a csoportot, és 1,5 km hosszan nyúlik és kanyarog a kiépített útvonal. Megfigyelhetjük a forrásokból feltörő, enyhén szénsavas víz és a karsztvidék találkozása miatt létrejött növénytársulásokat. Egyedülálló állatvilágnak ad otthont. Megtalálható itt többek között a fokozottan veszélyeztetett Pókbangó, a Fehér tündérrózsa és a Selymes boglárka. Jelentős a helyi madárfauna.

Kora délután autóbuszraszállunk, és Bajnára utazunk.

Helyi vezető segítségével megtekintjük a Sándor-Metternich Kastélyt. A mára kívül-belül megújult hófehér épületet Hild József tervezte az Ördöglovas, vagyis gróf Sándor Móric és családja számára. A kastély későbbi örököse, Metternich-Sándor Paulina is apja nyomdokaiba lépett hírnévszerzés tekintetében: ő diktálta a divatot a 19. századi Párizsban. A kastély földszintjén az épület múltja elevenedik meg. Az építéstörténet mellett a pusztulás időszaka (a II. világháború után szükséglakások, kórház, tsz-iroda, gépállomás kapott itt helyet) is bemutatásra kerül. Az emeleten berendezett kiállításon Sándor Móricot és lányát ismerheti meg a látogató.

A kastélylátogatás után egy rövid séta a parkban, majd indulás Székesfehérvárra.

Kb. 19 óra:érkezés a Skála parkolóba.

 

Belépők:

Tata - Esterházy kastély: 4.200 Ft, 6-26 év/ 62 év felett:  2.500 Ft, 70 év felett/pedagógus: 700 Ft

Tata - Fényes Tanösvény: 2.200 Ft,  Ny/D: 1.700 Ft

Bajna - Sándor-Metternich Kastély: 4.700 Ft , 6-26 év/62. év felett: 2.700 Ft, pedagógus/70 év felett: 700 Ft.

A(z) groszutazas.hu weboldalon a közvetlen linken található Adatkezelési Tájékoztatót és a lenti tájékoztatást elolvastam, megismertem és az abban foglaltakat elfogadom. Személyes adataim a valóságnak megfelelnek, és kijelentem, hogy 16. életévemet betöltött személy vagyok.

Hozzájárulok, hogy a groszutazas.hu személyes adataimat direkt marketing szolgáltatás nyújtása céljából az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott módon, időtartamban és mértékben kezelje és a checkbox bejelölésével önként és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott e-mail címre a groszutazas.hu utazás témakörben direkt marketing szolgáltatást nyújtson.

Jelentkezni lehet személyesen is irodánkban
Telefon: 06 22-315-662 (Székesfehérvár), 06 30-632-1533 (Győr)
Mobil telefon (egész nap): 06-30-901-5703
E-mail: groszutazas@gmail.com gyor.groszutazas@gmail.com
Weblap: www.groszutazas.hu
Iroda címe: Székesfehérvár, Fő utca 4.
Győri iroda címe: Győr, Magyar utca 8.
Nyitva tartás: Hétfő-péntek: 9.00 - 17.00
Minden kedves utasunknak kellemes kirándulást kívánunk!